akciós belföldi szállás

Akciós belföldi szállásunkon nem lesz nehéz feltöltődni!

Már csak néhány hét van hátra karácsonyig, nyakunkon az ünnepi időszak. Az év utolsó hetei azonban sokaknak a legnehezebb időszakot jelentik a munka terén, hiszen számos cégnél ilyenkor realizálódik az éves forgalom nagy része. Ám a zsúfolt hétköznapok mellett nagyon fontos a pihenés is, ezért ilyen esetben mindenképp érdemes adni magunknak néhány napot az ünnepek után, hogy aztán újult erővel vághassunk neki 2022-nek.

Ahhoz, hogy feltöltődjünk, nem feltétlenül kell a világ másik felére menni, és vagyonokat költeni. Számtalan nagyszerű lehetőség várja a pihenni vágyókat hazánkban is, például Sokorópátkán: akciós belföldi szállásunkon nem lesz nehéz feltöltődni a decemberi hajtás után! Ajánlatunk egészen a jövő év március végéig érvényes. Akciós szállásunk ezen idő alatt kényelmes, jól felszerelt szobákat biztosít a vendégek részére két éjszakára. Érkezéskor üdvözlőitallal kedveskedünk, az ellátás pedig félpanziós. Akciós belföldi szállásunkon korlátlan a wellness használat: szauna, pezsgőfürdő és beltéri medence várja a csobbanni vágyókat. Vendégeinknek napozóterasz és köntös is rendelkezésére áll, és akciós belföldi szállásunk ajánlata tartalmazza a legkisebb vendégek részére a játszószoba és a szabadtéri játékok használatát, de asztalitenisz és csocsó is biztosított.

Akciós szállásunk csendes, nyugodt környezetben található, ahol az aktív pihenés hívei sem fognak unatkozni: a környéken érdemes nagyokat sétálni, túrázni, de könnyen elérhető Győr és Pápa is. Érdemes hozzánk ellátogatni, ha szeretné feltöltődve, újult erővel kezdeni a jövő évet!

Amennyiben akciós belföldi szállásunk felkeltette az érdeklődését, bővebb információért látogasson el honlapunkra, a www.sokorofogado.hu weboldalra, ahol a foglalást is lebonyolíthatja! Ha további kérdése merült fel vagy segítségre van szüksége a foglaláshoz, forduljon hozzánk bizalommal a +36 96 549 002-es telefonszámon vagy a soklofog@t-online.hu e-mail címen! Munkatársaink szívesen állnak rendelkezésére akár még a mai napon.